×

Sikeres Nők

– Milyen értékeket hozott otthonról a szülői házból? – A családunk több évtizede foglalkozik vendéglátással, azt számos formában vitte sikerre, amelynek szakmai csúcspontja a Creppy PalacsintaHáz és a köré épülő, dinamikusan bővülő Creppy Brand. A célorientált gondolkodás a kitartó, kreatív munka, az igényesség és hitelesség értékeinek szellemében nőttünk fel, ezt viszem tovább jelenleg is életemben és az üzleti tevékenységeinknek is ezek az értékek szabnak irányt. Az összetartó család ereje erős alapot képez, amelyre stabil értékrend mellett építem az életemet.

– Milyen iskolába járt? – A Miskolci Egyetem angol és szociológia szakán szereztem diplomát, a vendéglátást pedig kisgyermekkorom óta volt szerencsém tanulni.

– Mi vitte ebbe az irányba, ahol most tart? Ki inspirálta? – Ahogy említettem, a családi hagyományt fiatal koromtól törekedtem tovább vinni, mindig is érdekelt ez a terület. Legnagyobb inspirálóim a szüleim, akik értékrendjükkel, hozzáállásukkal mindig is példaként álltak előttem. 

Újra hódít a palacsinta őrület Magyarországon Oszlánczi Réka a Creppy brand alapítója elárulta, hogy a Creppy PalacsintaHáz vendégei között gyakran megfordulnak az országhatáron túlról, de hírességekkel is gyakran összefuthatnak a helyiek. Igazi sztárlistával büszkélkedhet a 12 éves magyar családi vállalkozás, hiszen vendégük volt már többek között a Tankcsapda, Aranyosi Péter, Müller Péter Sziámi, Csernus Imre, Vadon Jani, Sipos F. Tamás, Katus Attila, és a DVTK több játékosa is. A Kozmix is járt már a (Palacsinta)Házban, és az énekes Pál Dénes is itt ünnepelte a születésnapját. ,,Büszkék vagyunk arra, hogy gyönyörű városunk és meseszép környezete már nem csak a kocsonyába rekedt béka pislogásáról, a barlangfürdő gyógyító termál vizéről, vagy a leghosszabb sétáló utcájáról jut az emberek eszébe, hanem a palacsintás élményeknek köszönhetően is egyre nagyobb vonzerőt jelent a térségben. Úgy érzem, az elmúlt évek munkája meghozta gyümölcsét.” – árulta el Oszlánczi Réka brandalapító és étteremtulajdonos. Pedig nem volt ez mindig így. A Miskolc szívében található Avasi pincevilág a kétezres évek derekán hullámvölgyben volt. Kihalt utcácskáin sok romos pince árválkodott. A Creppy PalacsintaHáz fejlődésével együtt hozta vissza az életet ebbe a zegzugos világába. Aki még nem járt itt, feltehetően el sem tudja képzelni, hogy mit lehet kihozni egy „egyszerű” palacsintából. A Creppy filozófiája szerint a palacsinta az egyik legjobban variálható köret, melyhez különleges ragukat, feltéteket párosítva szenzációs fogásokat lehet elkészíteni. Ilyen például a juhtúrós tejföllel locsolt zöldséges palacsinta tekerccsel kínált vörösboros marhapörkölt, amely szalonnatepertővel megbolondítva igazán megindítja az ember fantáziáját. A mandulás kéregben kirántott palacsinta batyukba rejtett mézes málnaszemek is elvarázsolják az embert. A több mint 80 féle minőségi étel között a gluténérzékenyek és a vegetáriánusok is találnak kedvükre való sós vagy édes ízvilágú fogásokat. A Creppy megálmodóinak természetesen az a legfontosabb, hogy a vendégek mindig boldogan és jó szájízzel hagyják el a PalacsintaHáz különleges, építészeti szempontból is trendi és hangulatos falait. ,,Nagyon szépen köszönöm a kellemes ételt, a szuper hangulatot és kiszolgálást. Ügyesen oldották meg még a vegán és gluténmentes palacsinta kihívást is! – olvashatjuk Fenyő Ivántól az étterem vendégkönyvében.

– Mit tesz egészsége, családjának egészsége érdekében? – Törekszem egészségesen élni a napjaimat. Ehhez elengedhetetlen az egészségtudatos táplálkozás, amihez minden adott a Creppy-nél. Mindemellett rendszeres sporttal és mozgással tartom formában magam.

– Ki szerettette meg a főzést? – Rajongok a különleges fogásokért, egyedi ízekért, azonban én a Creppy-nél a brand fejlesztéséért, összefogásáért, a vízió alkotásért vagyok felelős alapító tulajdonosként, amelybe már sajnos nem igazán fér bele a főzés. Azonban kiváló, kreatív séfjeink igazán speciális palacsintás fogásokat varázsolnak a tányérokba nap, mint nap.

– Mi a kedvenc étele? – Rengeteg kedvencem van, felsorolni is nehéz, hogy melyik Creppy palacsintát, miért imádom. Ha ki kellene emelni, talán az egyik alapfogásunkat, a Zeusz palacsintát említeném, amelyben gyros fűszerezésű pulykahús keveredik olívabogyóval, lilahagymával és paradicsommal szezámmagos palacsintában, feta sajttal, tzatzimártással. Desszertjeink közül pedig a Berry batyut említeném, amelynek mézes málnaszemekkel töltött rántott palacsintabatyui, mandulás palacsintakéregben, vanília fagyival teljesen elvarázsolnak.

– Mit szeret csinálni szabadidejében? Mi a hobbija? – Szerencsés vagyok, mert a munkám a hobbim, amit ennek szellemében is végzek. Minden nap óriási lelkesedéssel vetem bele magam a Creppy feladatokba, amelyből leginkább a vízióalkotást kedvelem, ami kreatív gondolkodást, stratégiai tervezést igényel. Ezen kívül életem szerves részét képezi a sport, van sportedzői képesítésem is. Szeretek néha jó helyeket meglátogatni, különlegességeket kipróbálni, de ez nekem már szakmai „ártalom”.

– Férfiak-Nők a konyhában? – Véleményem szerint a főzés szeretete nem függ attól, hogy férfi vagy nő az illető. Az igény a különlegességre, arra, hogy valami finommal lepjük meg családunkat, barátainkat, magunkat - a Creppy esetében a palacsinta rajongóinkat - kiindulásnak elég. Ezzel az alappal indítva - egy életen át tartó tanulási folyamattal - rendkívül izgalmas élmény helyszíne lehet a konyha bárki számára. Könnyen bele lehet szeretni ebbe a tudományba.

– Hogy telik egy tökéletes napja? – Leginkább a Creppy építésével, szépítésével. Amint már említettem, ez a fő hobbim, amit imádok csinálni. A tökéletes napom tematikája? Nos, legyen tervezett és vidám, nem kell több. Egy finoman elkészített, kedvesen felszolgált reggeli egy kellemes helyen, sok elégedett palacsintarajongó a Creppy-nél, később egy izzasztó edzés, majd lazulás a szaunában. Ezután némi autózás gyönyörű helyszíneken, vacsorára egy különleges Creppy palacsinta és pihenés. Ennyi. Ez le tud lazítani. A jövő még csak most kezdődik el: Óriási dolgokra számíthatunk a Creppy Palacsintázóban, hiszen a fiatal cégvezetőnek nagy álmai vannak a jövőre nézve. Még az év végéig tervezik megnyitni a legmodernebb technikával felszerelt, egyedülálló gasztronómiai központot, a Creppy Centert, mely multifunkciós konyhai, oktató és rendezvény központként fog funkcionálni, bázisaként a Creppy franchise terjeszkedésének.